Szeretném megosztani az Aereco Épületgépész Vitorláskupa átalakulásának rövid történetét.
2020-ban, amikor nagyon el voltunk veszve – mert tombolt a Covid – az Aereco gondolt egy nagyot, megpróbálja az Épületgépészeket összehozni egy szabadban zajló rendezvényre. Ekkor szerveztük meg az első Aereco Épületgépész Vitorláskupát, óriási sikerrel. Majd jött a második és a harmadik, 2021 és 2022-ben, szintén népszerűségnek örvendve. A Vitorláskupa egyik érdekessége az volt, hogy a nevezéshez nem volt szükség a vitorlás tudásra, hiszen a hajókat a kiváló tudással rendelkező kapitányok irányították. Az egész napos Aereco Épületgépész Vitorláskupát igen jó hangulat, baráti és szakmai találkozások, beszélgetések, sportélmények tették emlékezetessé a résztvevők számára.
Úgy gondoljuk, hogy sikerült évről évre összehozni az Épületgépészek egy csoportját, akik szeretnek sportolni, találkozni, beszélgetni, szórakozni, nem utolsó sorban persze vitorlázni, egy vidám rendezvény keretében. A harmadik kupa megrendezését követően úgy gondoltuk, hogy már a szinte hagyománynak számító, Aereco Vitorláskupa talán elérte végcélját, amit megálmodtunk megvalósítottuk, és az eseménynek mindenképpen tovább kellene fejlődni.
A tavalyi évben eközben már körvonalazódott egy még nagyobb szabású – nem konkrét céghez kapcsolódó – Vitorláskupa ötlete a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség és Fülöp Ildikó fejében. Már ekkor tudtam, hogy az Aereco Kupát el kell engednem ahhoz, hogy egy még nagyobb Verseny, még több csapat indulását lehetővé tevő formában tudjon megvalósulni a teljes Épületgépészeti ágat megszólító Vitorláskupa. Az első Épületgépészek Vitorláskupáján a tavalyi évben kiderült, hogy ennek így kellett lennie, meg kell szólítani az összes szereplőt, a szakmán kívüli és szakmán kívüli kapcsolatok megerősítésének érdekében. Az Aereco már tavaly részt vett a versenyen és az egész napos, felejthetetlen élményt nyújtó programsorozaton.
Az idei verseny is rendkívülinek ígérkezik, úgy gondoljuk, hogy nem lehet kihagyni. Örömmel várjuk, hogy az Aereco csapata külön hajóval, ebben az évben is részt vehessen az eseményen. Azok akik az Aereco versenyen szerettek volna idén indulni, azoknak azt javasoljuk és egyben buzdítjuk őket arra, hogy nevezzenek az Épületgépészek Vitorláskupájára, mert nagyon sok emberrel, csapattal tudnak így találkozni, kapcsolatokat építeni, versenyezni, és ezzel a nagy létszámmal lesz abszolút széleskörű és egyben nagyszerű ez az esemény.
Találkozzunk tehát 2023 szeptember 9-én a Balatonfői Yacht Clubban, mi ott leszünk!
Király Tamás, cégvezető, Aereco Légtechnika Kft.